Öngyilkosság

Tegnap leadták a televízióban azt a műsort, amiben meghívott vendégként elmeséltem a történetemet. Pontosabban azt szerettem volna elmondani, hogyan éltem túl a szerelmem öngyilkosságát. Szerettem volna üzenni azoknak, akik hasonló cipőben jártak, járnak vagy járhatnak, hogy igenis túl lehet ezt élni, fel lehet dolgozni, sőt, lehetséges megtalálni a tragédiában az áldást, az ajándékot, az életfeladatot. A műsor felvételekor elmondtam a terveimet, meséltem arról, mi adott erőt, mi vitt tovább, mi emelt fel, mit adott ez a történet nekem azon túl, amit elvett.

Kép: Jean -Michel Bioret: Loréne / behance.net

Sajnos a lényeget valamely általam ismeretlen motivációtól indíttatva pont kivágták a műsorból. Amit leadtak, számomra értelmezhetetlen. Nem baj, ők így gondolták, én azonban nem, és ez erőt és lendületet adott ahhoz, hogy felgyűrjem az ingujjamat, és írjak erről a témáról is ezen a blogon. Sőt…hogy ERRŐL írjak.

Most éjszaka van, az éjszakák mindig nehezek. Mióta Kálmán (aki NEM Károly, még a nevét sem sikerült eltalálni…) meghalt, rosszul alszom. Ez is része a gyásznak, ami sejtszinten robbantotta szét az életemet. Az a júliusi nap szinte mindent letarolt, ami az életem felépítménye volt. Az egyik áldás amit azonban megtapasztaltam pont az, hogy az alapjaim erősebbek, mint hittem, és lehet rájuk építkezni a romeltakarítás után. Ha én képes voltam erre, hiszem, hogy más is meg tudja csinálni. Ebben szeretnék segíteni azzal, hogy megosztom a tapasztalataimat.

Tehát: kedves Te aki ezt olvasod, ha gyászolsz – öngyilkosságot, gyilkosságot, halált, válást, veszteséget, bármit – kérlek most csupán egyetlen dolgot higgyél el nekem: van remény! Akkor is, ha most minden vaksötét. Akkor is, ha úgy érzed, nincs tovább, ezt nem lehet túlélni, nincs út, nincs fény, nincs semmi. Hidd el nekem, kérlek, hogy igenis van, csupán ebben a pillanatban nem látod, mert letaglózott a veszteséged és az ilyenkor természetes kétségbeesés. Most iszonyatosan fáj, leírhatatlanul, elviselhetetlenül fáj. Ordíts, sírj, ordíts, zokogj, ordíts ha kell mert néha csak az az egyetlen lehetséges út. Kálmán halála után sokszor órákig állati hangon üvöltöttem a párnámba, míg el nem fogyott az erőm. Azért a párnámba, hogy a szomszédok ne hívják a mentőket és/vagy a rendőrséget, mert olyan rémületes hangok törtek fel belőlem, amiket azelőtt elképzelni sem tudtam. Akkor ott annak volt a helye. Aztán egyszer csak az állatok elfáradtak, és lassan elaludtak. Őriztem az álmukat.

Az életem mintha egy szénné égett erdő lett volna, de az üszök és a hamu alatt nagyon halkan, alig észrevehetően ott figyelt egy atomnyi kis maradék élet. Lélegeztem. Furcsa volt, de lélegeztem. Egyet. Aztán még egyet. És még egyet. Nem akartam, de mégis…lélegeztem, tehát éltem, és fura módon élni akartam: ott mélyen, valahol legbelül pislákolt valami, ami erősebb volt a kétségbeesésnél. Nem volt neve, csak éreztem a létét ott a sötétben, a lélegzetét, a pulzusát, és azt hogy mindennél értékesebb és drágább a számomra. Nem értettem, nem is kellett. Elég volt, hogy rábíztam magam. Bölcsebb volt a józan észnél.

Lassan, lassacskán egyre nőtt ez a pici fény. Ígérem, hogy mesélni fogok róla. Most csupán annyit, hogy tudd, nem vagy egyedül! Soha nem vagy egyedül. Soha semmilyen fájdalom nem állandó és végleges. Lehet, hogy most a földön fekszel iszonyatos fájdalmak közepette, vagy talán már felültél de képtelen vagy felállni, mégis kérlek hidd el nekem, hogy eljön az a nap, amikor képes leszel rá! Magadért, másokért, azért, aki úgy döntött, hogy kilép, a gyerekedért, a szülődért, a szerelmedért, de legfőképpen magadért, aki érdemes vagy a szeretetre és a gondoskodásra, mert egyszeri vagy és megismételhetetlen csoda! Dolgod van itt, talán még nem tudod mi az, talán el sem hiszed, de van, és érdemes megkeresni. Adj esélyt! Csak a lehetőségét add meg, hogy van még út, van még tovább és fogsz mosolyogni, nevetni, sőt, tovább megyek: lehetsz még boldog. Elmondom még egyszer: Lehetsz. Még. Boldog. Tenned kell érte, nem lesz könnyű, de lehetséges.

Írok még. Itt leszek. Bátorság!

Szeretettel,

Ditta

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s