Ami kimaradt, de fontos

Először is, hogy miből maradt ki. Jakupcsek Plusz, 2019. május 27-i adás az öngyilkosságról és az ittmaradottak gyászáról. Akit érdekel, megtalálja az ATV oldalán.

Hogy kezdtem a trauma feldolgozását?
A műsorban csak annyi hangzott el, hogy összepakoltam a bőröndömet és elutaztam Franciaországba. Kimaradt többek között az is, hogy évekig Ázsiában éltem – lásd: Rólam – és tibeti buddhizmust gyakorlok. A halálhír utáni sokkot követően nagyon sokat imádkoztam. A buddhizmusban mindig is tetszett az a hozzáállás, hogy az első 49 napban nem magukat sajnálják a hátramaradottak, hanem szertartásokkal, imákkal, rituálékkal segítik az elhunytat a halál utáni útján. Vagyis a fókusz nem az ittmaradotton van, hanem az eltávozotton. Ez szerintem szép.

Az is kimaradt, hogy Franciaországba nem mondjuk egy olajipari konszern éves közgyűlésére mentem, hanem egy meditációs elvonulásra. Ahol igen, találkoztam olyanokkal, akik évekkel előttem jártak azon az úton, amire engem épp akkor lökött a sors: a gyász és a gyászból való épülés útján. A legfontosabb mondanivalóm itt maradt ki: láttam, hogy azok az emberek, akik két, három vagy öt évvel azelőtt ott tartottak, ahol akkor én, most mosolyognak, nevetnek, élnek, és élvezik az életet. Amikor beszéltek a hozzátartozójukról, már nem a megtört fájdalom tükröződött a szemükben, hanem képesek voltak mosolyogva, örömmel beszélni arról, hogy élt, szeretett, szerették. Biztosítottak afelől, hogy lesz jobb, bár fájni fog, és nem lesz könnyű, de igenis lesz jobb. Ugyanazt mondták, mint a kis pislákoló fény a szívem mélyén. Hitelesek voltak.

Kép: pixabay.com

A következő ami nem került be, de rendkívül fontos: a különös gondolatok. Csupán annyit vágtak be, hogy pár hónap múltán nekem magamnak is öngyilkossági gondolataim támadtak. Aztán a műsor ennyiben maradt, pedig ez után jött a lényeg: NE HIGGYÜNK EZEKNEK A GONDOLATOKNAK! Mivel nagyon kevés információs anyag van magyarul, angolul kutakodtam, hogy információt szerezzek arról, mi is történik velem. Amikor megjelentek ezek a gondolataim, megijedtem, mert soha nem voltam az a típus, akinek ez a megoldás egyáltalán eszébe jut. Megbolondultam? Depressziós lettem? Valami nagy baj van velem? Az információs anyagok megnyugtattak: nem, ezek a gondolatok jellemzően előfordulhatnak öngyilkosság hátramaradottjainál. A feladat: nem hiszünk nekik. Nem én vagyok. Egy pszichoterapeuta ismerősöm azt mondta: ez a gyász egyik arca. Tudjam, hogy az, nem én vagyok, nem én gondolkodom, hanem a fájdalom. Ismerjem fel. Valahol tudat alatt “azonosulni” akarok Kálmánnal, vele lenni, utána menni, és mivel ő halott, hát látszólag “logikus”, hogy én is az legyek. Persze teljesen logikátlan, és semmilyen körülmények között nem megoldás. Egészen pontosan tisztában voltam azzal, hogy soha, soha, soha nem akarnám azt a fájdalmat okozni a szeretteimnek, amin épp keresztülmegyek. Sőt, előfordult, hogy azon zokogtam, hogy nem akarom, egyszerűen NEM AKAROM, hogy egyetlen emberi lény ezt a fájdalmat élje meg, amit én. Könyörögtem az univerzumnak, hogy soha, de soha ne kelljen senkinek ezt éreznie, soha senki ne vessen véget az életének önkezével. Szóval előfordulhat, hogy van ilyen gondolatunk, tudjuk, hogy ez a gyász arca, hazug, téves és ne higgyük el. Plusz még egy fontos dolog: ha huzamosabban, akár több napon keresztül észleljük ezeket a gondolatokat, forduljunk szakemberhez, egy gyásztanácsadóhoz például. Nagyon sokat tud segíteni! Erről még írok majd, mert fontos.

Kimaradtak még a terveim, a céljaim, amelyek pontosan a megélt traumából születtek. Ezekről azonban később.

Mindazonáltal örülök, hogy megszületett ez a műsor! Tegnap este óta körülbelül 700 ember látogatott el ide, amit nagyon köszönök, bizonyítva ezzel, hogy igenis beszélni kell erről a nehéz témáról. Ismét ígérem: beszélni fogok.

Ami kimaradt, de fontos” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Mennyi fontos lelki mozzanat a jegyzetben! Bátorítás, ‘túlelesi’ stratégiák, amikre tényleg jó lett volna a műsornak több figyelmet szentelni, hiszen egy autentikus személytől pont ezt fontos meghallani.
    A környezet szempontjából az egyik legnehezebb dolog, hogy (ha egyáltalán hajlandó rá) azon a lelki-érzelmi síkon vagy ponton találkozzon a gyászolóval, ahol ő éppen van. Ott lehet csak segítő kezet nyújtani. Ne pár lépéssel előtte, vagy utána. Hogy lehet ezt a pontot megtalálni?

    Kedvelik 1 személy

  2. Valószínűleg az maradt ki, ami a Hit Gyülinek nem passzol bele az elfogadhatóba – bocs. Pl. buddhizmus.
    Köszönet a bátorságodért!

    Kedvelés

    1. Szerintem az is kész csoda, hogy ezzel a témával készülehett azon az adón műsor. Mikor a sűrűjében voltam, és kétségbeesetten kerestem bármi kapaszkodót pl. a neten, akkor feljött egy videó, amit ez a gyülekezet készített. Én emberellenes cselekedetnek aposztrofálnám, tudniillik előadta egy humanoidnak látszó lény, hogy aki ilyen módon távozik az élők sorából, annak a halála utáni szenvedéséhez képest az életében megélt szenvedése vasárnapi korzózás. Nem szeretnék hitbéli kérdéseken vitatkozni, de mondja ezt egy anyának, aki a gyerekét veszítette el, mondja egy társnak, egy gyereknek,, stb. Nyilván nagyon hasznos, segítő, empatikus, emberbarát, irgalmas, stb. megközelítés…. Ja…nem.

      Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s