Bauhaus

Idén száz éves a Bauhaus, az a máig ható modernista művészeti irányzat, amelyről leginkább a kockaházak és a kényelmetlennek látszó ülőbútorok jutnak az eszünkbe, holott ennél nyilván sokkal többről volt szó a Walter Gropius által Weimarban alapított művészeti iskolában. Számos megemlékezés jelenik meg a centenárium kapcsán, egybe például tegnap futottam bele az Australian Perfume Junkies oldalán. Erről beugrott, hogy a tavalyi előadásomban, amelyet a londoni University for the Creative Arts hallgatóinak tartottam, megemlítettem egy érdekes összefüggést a Bauhaus és egy parfüm között, azt próbálván alátámasztani, hogy a parfüm igenis lehet rendkívül progresszív művészeti forma, nem csupán hétköznapi használati cikk, vagy ad absurdum kozmetikum.


Photo by Ross Sokolovski on Unsplash

A történelmi hűség mián elöljáróban be kell vallanom, hogy az összefüggést nem én fedeztem fel. (Sajnos.) Az általam nagyra tartott Chandler Burr, amerikai újságíró, és a New York-i Museum of Arts and Design Illatművészeti szekciójának megalapítója volt az ötletadó. A TED előadásban elhangzott felvetését azonban nem átallottam módosítani, mivel véleményem szerint nem szerencsés példát választott annak alátámasztására.  Annak ellenére pedig, hogy nem az én fejemből pattant ki az ötlet, még nyugodtan elmesélhetem. Hófehérkét sem az anyukám találta ki, mégis jó volt hallgatni anno elalvás előtt.

Az illat, amiről szó lesz, a legendás Chanel N°5. Mi köze lehet a világ máig egyik legnépszerűbb parfümjének a Bauhaushoz? Nos az, hogy a N°5 nem más, mint a világ első modernista parfüm-műalkotása, tökéletesen megtervezett és felépített olfaktoriális Bauhaus. Illat-épület, ami parfümben egészen pontosan tükrözi azt, ami kora architektúrájában forradalmian új és progresszív volt.

Fotó: saját

Vegyünk egy kvintesszenciálisan Bauhaus építészeti újítást, mégpedig a híres függönyfalat, amitől ma a szemünk pillája sem rebben. A múlt század húszas éveiben azonban a függönyfal, vagyis az üvegből készült külső épületfal elképesztő forradalmi újítás volt, a modernizmus csúcsa. Mit is csinál a modernizmus? Tulajdonképpen nem mást, mint vesz egy hagyományos struktúrát, tesz bele egy csavart, s ezzel lényegében változtatja meg azt. A 20. század elejére olyan modern anyagok álltak az építészek rendelkezésére – például az acél és az edzett üveg – amelyek alkalmasak voltak ennek a „csavarnak” a létrehozására. Ha megnézzük például a dessaui Bauhaus épületét (1925-26) láthatjuk, hogy kétségtelenül egy épületről van szó, tudniillik megvan minden hagyományos szerkezeti eleme, úgymint teteje, alja, oldala, derékszögei, belső elosztása, és így tovább. Egy nagyon lényeges dolog azonban változott: a külső falak eltűntek, pontosabban üveggel és acéllal helyettesítették őket, így az épületet egy légies, átlátszó, faltalan fallal vették körbe. Mint az okos lány a Mátyás király mesében: van is rajta ruha, meg nincs is. Ettől az egész történet tökéletesen új hangnembe íródott át, olyanba, amit annak előtte még soha nem hallhattunk.

Bauhaus-ház, Dessau, Németország (1925-26)
Forrás: pixabay

Belép a Chanel N°5, mégpedig 1921-ben, vagyis többé-kevésbé a függönyfal megszületésével egy időben.  Egy parfüm, aminek a belsejében ott figyel egy jól szituált, káros szenvedélyektől mentes, tradicionális értékeket tisztelő, francia Belle Epoque virágos szerkezet. Nem nagy trouvaille valójában, csupa szokványos (bár elképesztően kiváló minőségű) anyag: rózsa, jázmin, ylang-ylang, írisz, szépen, szabályosan összerakva. Ám Ernest Beaux alkotása nem érte volna meg, hogy a 21. században is az eladási listák csúcsán csücsüljön, ha csak ennyiről lett volna szó. Jött azonban az olfaktoriális függönyfal. Emlékszünk még, mi kell ehhez? Új anyagok! Ezeket pedig a 19. század végén állították elő, és úgy hívják őket: aldehidek. Az aldehidek a civil életben hosszú szénláncú aromás vegyületek (és itt abba is hagyom a kémiát), amelyeknek hol citrusos, hol viaszos, de mindenképp könnyed, fátyolszerű, átlátszó, opálosan pezsgő illata van, ami megemeli, kivilágosítja, és végtelenül könnyeddé teszi a parfümöt. Ernest Beaux azt a csavart követte el, hogy addig soha nem látott mennyiségű aldehid-fátyolba bújtatta a Chanel N°5 virágos belső szerkezetét. Ráadásul ezek az aldehidek rendkívül illékony vegyületek, tehát az parfüm fejjegyeibe tartoznak: azok közé az alapanyagok közé, amelyet az első 10-15 percben érzünk leginkább. Vagyis: ezen aldehid-fátyolon keresztül lépünk be a parfüm belső termeibe. Voilá, hölgyeim és uraim: a függönyfal! A Chanel N°5 tehát amellett, hogy Marilyn Monroe kedvenc hálóingje volt, legfőképpen az első modernista parfüm, ebből a szempontból tökéletesen Bauhaus alkotás, a kor szellemének abszolút progresszív képviselője, és nem mellesleg egy egészen csodálatos illat.

Fotó: saját

Egy csepp itt van most is a kézfejemen, mégpedig egy 70-es évekből származó extrait (vagyis tömény parfüm) verzióban, és igéző aldehides holdudvarral vett körül, míg róla írtam. Ajánlom mindenkinek, hogy szagolja meg, ha teheti, és közben emlékezzék meg arról, hogy idén száz éves a Bauhaus.

Bauhaus” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólás a(z) katesplace356115470 bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s