Niche

A niche parfümök világáról kb. 2011-ig mit sem tudtam. Igaz, akkoriban évekig Ázsiában utazgattam, a hátizsákom alján egyetlen üvegcse pacsuli olajjal és egy koreai fekete tea – fahéj parfümmel (by Skin Food), amit valahol Kuala Lumpurban lőttem.


Photo by Paweł Czerwiński on Unsplash

2011-ben költöztem vissza a világ nyugati fertályára, pontosabban (részben) Angliába dolgozni, ahol két új dolog került az életembe: a pénz és az internet.Meg a Fragrantica. És Luca Turin, kedvenc parfümkritikusom, akinek 2008-as könyvével, a Perfumes: The Guide-dal szintet ugrottam a parfüm geek utamon. Kerestem, kutattam, felfedeztem, hetente háromszor csengetett a postás új és új csomagokkal, amelyekben vagy vintage vagy niche parfümök érkeztek.

Azoknak, akik nem tudják, mi a niche parfüm, dióhéjban elmesélem. Anno úgy három évtizeddel ezelőtt, mikor beleszerettem az illatokba, voltak a nagy parfümházak (legtöbbször divatházak is egyben), mint a Guerlain, a Chanel, Dior, Cacharel, Armani és a többiek. Akkoriban a maihoz viszonyítva kevés, ám színvonalas parfüm született, általában házanként pár évente egy-egy újabb alkotás.

Telt-múlt az idő, egyre gyorsabban pörgött minden, és egyre több és több illat került piacra. A minőség, ahogy már lenni szokott, nem tartott lépést a mennyiséggel, egyre kevésbé ambíciózus illatok születtek (tisztelet a kivételnek), aztán a 2000-es évektől a nyersanyagok szabályozása miatt ez a trend még inkább felerősödött. Nevezzük ezt a vonalat (ami manapság pl. a plázákban fellelhető parfümériák kínálata) mainstreamnek.

Nagyjából ekkor lépett a színre a niche. Persze ez nem igaz, hisz az első niche cégek már a 70-es években működtek. A niche szó (ejtsd: nís, és még véletlenül sem nícse, könyörgöm…) eredetileg kicsi fal-fülkét jelent, amibe például szobrokat szoktak helyezni. Ebben a kontextusban azt piaci rést hivatott jelezni, amelyben a vállalkozó szellemű orrok és művészeti vezetők a megszokottól eltérő parfümökre sóvárgó vevőkört remélték megtalálni. A 90-es évektől viszont gombamód szaporodtak a kicsi, ám igényes kézműves parfümházacskák, akik saját kreatív ötleteiket és álmaikat valósították meg, sokszor már befutott vagy épp kezdő, avantgard parfümőrök segítségével. Az egyik ilyen ős-niche ház például a L’Artisan Parfumeur, de a korai házak közé tartozik a legendás Serge Lutens, a bájos Diptyque, Annick Goutal vagy a The Different Company.

A világ talán legvarázslatosabb niche parfüm butikja: Serge Lutens, Palais Royal.
Forrás: Pinterest

Eleinte a niche házak valóban kis szériás, különleges illatokkal rukkoltak elő, amelyeket nem szorítottak határok közé a nagy konszernek könyvelői és marketing menedzserei. Az orrok végre – kis képzavarral élve – táncolhattak szabadon, nyakló nélkül használhatták a legkiválóbb alapanyagokat és legvadabb ötleteiket. Halleluja. Aranykor volt, ám sajnálatosan rövid.

Mert az események ismét felgyorsultak, amikor a Marketing Főpapjai kiszagolták, hogy itt nem csak olfaktoriális, hanem financiális piaci résről (t.i. niche-ről) is szó lehet. Innentől kezdve jelentősen megváltozott az illatos leányzó fekvése. Az addig apró márkabutikokban vagy független parfümériákban árult kisszériás illatok bekerültek a legnagyobb áruházak kínálatába, egyre központibb helyet foglalva el a parketten. A marketing üzenet kézenfekvő: ezek exkluzív, kivételes, kimagasló minőségű portékák, és ha te is kivételes és magas minőségű szeretnél lenni, akkor ezeket vásárolod. Nyilván lényegesen többért, mint egy mezei mainstream illatot.

A történet innen nagyjából borítékolható volt. A niche az utóbbi évtizedben, ugyanúgy, mint régen a mainstream, szédületes mennyiségi robbanáson, ám jelentős minőségi hanyatláson ment keresztül. Mára eljutottunk odáig, hogy lényegesen több niche parfümcég létezik, mint mainstream (míly paradox!).  Horribile dictu, hatalmas üzleti konglomerátumok vagy megvásároltak valaha niche-ként indult cégeket, vagy maguk kreáltak mondvacsinált niche házakat. Ezekben aztán jobb esetben ugyanolyan trend-vezényelt útmutatások által készülnek a minimális idő alatt összecsapott parfümök, mint a mainstreamben (remélhetőleg valamivel jobb alapanyagból).  Rosszabb esetben sikeres parfümök összetételét számítógépekbe programozzák, blokkokra bontják, az ezekből összefércelt Frankenstein illatokhoz kitalálnak egy hangzatos koncepciót, blikkfangos marketing blablát, körmönfont vizuális sztorit, és méregdrágán árulják a népnek.

Ezek a parfümszerű termékek már egyértelműen kimerítik a „parasztvakítás” tényállását. Parfümőrt talán már nem is láttak. Sokszor akkor sem jobb egyébként a helyzet, ha láttak, főként ha az illető egy önjelölt és önképzett pszeudo-parfümőr, aki összeönt ezt-azt, majd a fent vázolt marketing procedúrával (high concept, stb.) parfümházzá avanzsál. (Hadd idézzem Val the Cookie Queen-t az Australian Perfume Junkies blogról: „The over-inflated egos of non-perfumers who decide to make perfume anyway.”) Esetleg lehúzva 20 évet az egyik legnevesebb történelmi parfümház PR vezetőjeként úgy dönt, hogy ő innentől Master Perfumer, majd miután a cégtől való könnyes búcsú során a zsebébe csúsztatta a monogrammos ezüst kiskanalakat, saját parfümcéget indít és örökös hallgatási fogadalomra kötelezett névtelen parfümőrökkel dolgoztatva – kissé szétcsapott verzióban – saját neve alatt piacra dobja a…khm…”inspirációul” használt illatokat. Arcpirító árakon. Oh, yeah. Scandal, tényleg!

A császár pedig meztelen.

Felmerülhet a kérdés, hogy jó, de akkor hogyan válasszunk parfümöt? Ne csüggedjünk, kivétel/megoldás mindig van! Éljen a parfüm normcore, legalábbis valami olyasmi! Folyt. köv.


Photo by William Bout on Unsplash

Niche” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Izgatottan várom, hogy a masstige-tól miként jutunk el a két számomra leglényegesebb alkategóriáig: 1. artisan (kézművesek – Josh Lobb/Slumberhouse, Hans Hendley/Hendley Perfumes, Andy Tauer/ Tauer Perfumes, Ellen Covey/Olympic Orchids Artisan Perfumes 🙂 stb) és az 2. indie (függetlenek – Victor Wong/Zoologist, vagy a Masque Milano stb)-ig…

    Kedvelik 1 személy

    1. Eljutunk, ígérem, főleg, hogy olyan házakat emlegetsz, amelyeket épp, mint jó példákat terveztem felmutatni a folytatásban! Most épp egy másik blogbejegyzés van születőben, úgyhogy lehet, hogy egy kicsit a türelmedet kell kérnem, de ígérem, jön, jön, jön! Köszönöm, hogy olvasol!

      Kedvelés

    1. Diszkoplasztik, nagyszerű! A Zoologist egy olyan ház, amelynek az alkotásait általában nem tudom viselni (kivétel van, sőt lesz, t.i. Nightingale, Chameleon, az utóbbi Daniel Pescio barátom alkotása, és hamarosan JÖN!), de nagyra becsülöm Victor Wongot és az egész házat úgy, ahogy van! A Zoologist egy jó példa arra, hogy milyennek kéne lennie a niche-nek.

      Kedvelik 1 személy

Hozzászólás a(z) László Kovács bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s